2011. december 19., hétfő

Az egyik alapító: Prof. Dr. Vajdovich István


Van országunkban egy professzor, őt Prof. Dr. Vajdovich Istvánnak hívják. Ő az implantológia magyarországi atyja, a magyar implantációs rendszer, a Denti rendszer megálmodója, megteremtője, folyamatos fejlesztője.

1965-ben Szegeden szerzett fogorvosi diplomát a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen. Tudományos tevékenységgel 1975 óta foglalkozik rendszeresen. Fogorvosi implantológával 1980 óta foglalkozik. Magyarországon (illetve az akkori volt szocialista országok között is) elsőként fejlesztette ki és kezdte a fogorvosi gyakorlatban alkalmazni (1983) a nagy tisztaságú, magas tömörségű polikristályos aluminium-oxidból készült Diakor fogorvosi implantátumokat. Nevéhez fűződik az ötvözetlen titánból kifejlesztett Denti Implantációs Rendszer bevezetése, amelyet 1987-ben kezdett el alkalmazni. Ez az implantációs rendszer azóta is, nemcsak Magyarországon, hanem Európai viszonylatban is a legrégebben alkalmazott dentális implantológiai rendszerek közé tartozik. 1992-ben a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján címzetes egyetemi docensi címet kapott.Alapító tagja, majd 2004-2008 között elnöke a Magyar Fogorvosok Implantológiai Társaságának. Alapító tagja, majd 1994-től elnökségi tagja a Magyar Arc-Állcsontsebészeti és Szájsebészeti Társaságnak. A Stomatológiai Szakmai Kollégium tagjának választották 2 alkalommal 1994-és 2006 között. 1982 óta az MFE Délkelet Magyarországi Decentrum vezetőségi tagja. 1986 óta az MFE elnökségének tagja. 1990-2008 között Csongrád Megye Vezető Sztomatológus Szakfőorvosaként dolgozott. Kutatási területe 1980 óta a dentális implantológia. Elsősorban az orális enosszális implantátumok előállításának anyagtani kérdéseit vizsgálta, majd pedig a korszerű dentális implantátumok beültetésével, műtéti módszereivel foglalkozott. Az általa kifejlesztett dentális implantátumokat, illetve a beültetéshez szükséges sebészi módszereket hosszú évek óta itthon is, külföldön is széles körben alkalmazzák. A fogorvosok posztgraduális illetve a fogorvostanhallgatók oktatásában 1986 óta rendszeresen részt vesz. A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán jelenleg is fogorvosi implantológiát oktat, mint felkért előadó. Emellett vezető oktatója a Szegedi Tudományegyetem Fogorvosi Kar Fogászat és Szájsebészet Klinkájával és a Denti System Társaság által közösen szervezett intenzív implantológiai továbbképző tanfolyamainak is. A végzős fogorvostanhallgatók államvizsga bizottságának munkájában 1989 óta rendszeresen részt vesz. A kutatási témáját képező orális implantológiai tárgyköréből 1983 óta 25 közleményt jelentetett meg, továbbá 2 könyvet és 1 könyvrészletet írt

Összefoglalva tehát, 28 éve foglalkozik az implantológiával, nincs e témában nála jártasabb szakember, és ráadásul a megszerezett tapasztalatait, a tudását át is akarja adni az új generációknak.

2011. december 16., péntek

Fogászati turizmus vs. magyar betegek

Fogászati turizmus. A kifejezést mindenki ismeri. Magyarország a fogászati turizmus egyik fellegvára. Először a határ menti városokban indult, majd elterjedt az ország szinte minden részében.

Külföldiek érkeznek hozzánk abból a célból, hogy a luxus kategóriába tartozó, igen költséges fogászati kezeléseiket nálunk olcsóbban megcsináltathassák, természetesen ugyanabban, ha nem jobb minőségben. Ugyanis a magyar fogorvosképzésnek, a fogorvosainknak nagy a hírneve, így a külföldiek megbíznak bennünk, szívesen jönnek hozzánk, mert tudják, hogy a megfelelő kezekben lesznek. Igényük van arra, hogy az életminőségük javuljon, viszont otthon ezt nem tudnák megfizetni.

Adott lett a fizetőképes kereslet, és ehhez alkalmazkodni kellett a kínálatnak. De mit is jelent ez?

Az orvosok csak úgy tudták, tudják megtartani a hozzájuk érkező pácienseket, illetve csak úgy tudják ezt a kört bővíteni, ha ismerik a legújabb eljárásokat, azt biztos kézzel elvégzik, és ehhez rendelkeznek a megfelelő technikai háttérrel is. Ha ugyanis nem egyszerű tömésekről és foghúzásokról, hanem fogpótlásokról, implantológiáról beszélünk, akkor a fogorvos csak úgy tud hatékonyan, jó minőséggel dolgozni, ha megfelelő fogtechnikus áll mögötte. Így a fogtechnikusoknak is követniük kell a trendeket, és kénytelenek a legújabb technikákkal dolgozni, ha megfelelő minőséget akarnak nyújtani.

Adott tehát a jól képzett, tapasztalt fogorvos, a legújabb technikákkal dolgozó fogtechnikus, a jól felszerelt rendelő, és a legújabb eljárások. És mindezt megkapja a külföldről érkező páciens, aki mindehhez hozzájut körülbelül fél áron ahhoz képest, mint amennyit otthon kellene fizetnie. Ráadásul a kormány mindebben támogat is néhány fogorvost a 2011-es programja keretében.

Felmerül azonban a kérdés, és a hozzá kapcsolódó problémakör:

Nekünk, magyaroknak minden adott lenne, ráadásul még utaznunk sem kellene ahhoz, hogy megfelelő fogászati ellátásban részesüljünk. Azonban ezeknek a kezeléseknek az árai a mi pénztárcánkhoz képest sajnos továbbra is a luxus kategóriába taroznak. Mit csináljunk akkor, ha nekünk ugyanúgy, mint a hozzánk érkező külföldieknek, igényünk lenne arra, hogy megismerjük ezeket az eljárásokat, majd el is végeztessük azért, hogy életminőségünk javuljon, viszont nem engedhetjük ezt meg magunknak? Hova mehetünk, kihez fordulhatunk?

Ez az, amiért a Magyar Fogászati Alapítvány létrejött.

„Magyaroktól, Magyarokért.”